Mit lehetünk a túlzott izzadás ellen?

Az izzadás egy teljesen természetes folyamat, ám nagyon sokunk mindennapjait megkeserítheti. Ám ez ellen számos dolgot tehetünk. Sokan nem is gondolnák, hogy a legegyszerűbb dolgokkal érhetjük el a leghatásosabb eredményeket.

[wp_ad_camp_1]

Amennyiben hajlamosak vagyunk a túlzott izzadásra, akkor fontos, hogy szem előtt tartsuk az a szabályt mi szerint mellőzzünk, mindent ami csípős. Nagyon hatásos lehet a túlzott izzadás ellen, ha változtatunk az étkezési szokásainkon. Többek között érdemes elkerülni a csípős és a túlzottan fűszeres ételeket. Ugyanis az erős fűszereket, mint a bors és chili kapszaicint tartalmaznak, amely nem csak a csípős ízt idézi elő, hanem a verejtékmirigyeket is működésbe hozza. De arról se feledkezzünk meg, hogy az erős aromák belülről is fűtenek bennünket. Ezek mellett a jéghideg italokkal is érdemes csínján bánnunk, hiszen azok elfogyasztását követően is igen könnyen megizzadhatunk.

Ugyanis a szervezetnek először fel kell melegíteni az elfogyasztott hideg italt, ahhoz, hogy azt feltudja dolgozni. Ez pedig természetesen az izzadást hozza magával. Ám ennek ellenére nagyon fontos, hogy napi szinten megfelelő mennyiségű vizet fogyasszunk el, ebből is legjobb a szobahőmérsékletű. Érdemes még megemlíteni a káros szenvedélyeket, mint a koffein, cigaretta, illetve az alkohol. Ezek elhagyásával is már nagyon sokat tehetünk azért, hogy lecsökkentsük az izzadás mennyiségét. Illetve ezek mellett érdemes a rendszeres edzést is beiktatni a mindennapjainkba, ugyanis a súlyfelesleg leküzdésével is eltűnhet az izzadás. Szerencsénkre ma más számtalan fajta dezodort és golyós deókat illetve stifteket kaphatunk, melyek elnyomják a verejték kellemetlen szagát, hűsítenek és gátolják az izzadást.