Minden amit tudni érdemes a terhességi tesztekről

Ha a terhességi tesztekre kerül a sor, akkor a választék igen széles, viszont a rengeteg márka között könnyen elszédül az ember, emellett pedig azt is el kell dönteni, hogy melyik működik a leghatékonyabban, valamint rá kell jönni arra is, hogy ezek hogyan is működnek igazán.

[wp_ad_camp_1]

Mi a különbség a különböző márkák között? Melyiket érdemes megvenni a legjobb eredményért? Ha tovább olvas, ezeket mind megtudhatja. Először is előfordulhat, hogy a hazai piacon több tucat különböző terhességi tesz létezik, viszont teljesen mindegy, hogy éppen egy orvosi rendelőben van, vagy leveszi a szupermarket polcáról az első tesztet, hiszen minden vizeletes terhességi teszt ugyanazt a hormont méri, a HCG hormont. Ha a magzat valóban jelen van és elkezd növekedni, akkor a hormon száma is növekedni fog majd, tehát amikor a hormonszint eléri a huszonötöt, akkor a teszt pozitív lesz. Elgondolkodott már azon is, hogy miért javasolják, hogy a tesztet reggel végezze el? Nos azért, mert több órányi alvás után a HCG felgyülemlik a vizeletben, hiszen a hólyagban tárolódik. Mivel a vizeletben nagyobb a HCG koncentráció nagyobb valószínűséggel lesz pozitív a teszt ha valóban teherbe esett.

Terhességi teszt
Terhességi teszt

A terhességi tesztek manapság viszont sokkal érzékenyebbek mint a régiek, ezért a teszt elvégzése kora reggel már nem annyira fontos és mérvadó mint régen volt. A lényeg az, hogy próbálja meg reggel elvégezni a tesztet, de ha nincs ideje ne stresszeljen emiatt. Ha azon gyötrődik, hogy a legközelebbi szupermarketből szerezze-e be a tesztet, vagy keressen egy elterjedtebb és minőségibb márkát, akkor tudnia kell, hogy a márkás tesztek, illetve a boltokban kapható tesztek között abszolút semmi különbség nincsen. Ahhoz, hogy a teszt pontos legyen nincs szükség drága tesztre, hiszen mind ugyanazt a hormonszintet mérik.