Miféle lények az állatok?

Az „állat” szót hajlamosak vagyunk az emlősökkel azonosítani, pedig a tudósoknak – és rajtuk kívül még sokaknak – ez a gyűjtőnév nemcsak emlősöket jelent, hanem madarakat, hüllőket, halakat, békákat, kagylókat, rákokat, és rovarokat is, hogy az olyan, kezdetlegesebb lényekről ne is beszéljünk, mint a medúzák vagy a férgek.

[wp_ad_camp_1]

Régen, amikor még egyszerűbbnek látszott a világ, a tudósok minden élőlényt két csoportba soroltak: vagy az állatok, vagy a növények közé. Ma már tudjuk, hogy az élet sokkal bonyolultabb, s temérdek alsóbbrendű faj – például a baktériumok megszámlálhatatlanul sok formája – egyik csoportba sem tartozik.

Pár érdekesség:

DNS

A sejtek osztódással szaporodnak. A biológiai információ átadását egyik generációtól az azt követő generációig az örökítőanyag tesz lehetővé. Ez a kémiai anyag a DNS, vagyis dezoxi-ribonukleinsav. A DNS szerkezete lehetővé teszi az információ majdnem tökéletesen stabil tárolását, pontos megkettőződését és átadását. A DNS határozza meg, milyen fajhoz tartozik az adott egyed.

Mi egy állat legfontosabb tevékenysége?

A legtöbb állat számára az élelemszerzés a legfontosabb tevékenység. A növényektől eltérően, melyek a Nap energiájának a segítségével jutnak táplálékhoz, az állatoknak fel kell kutatniuk a létfenntartásukhoz szükséges élelmet. A növényevők növényekkel, a ragadozók más állatokkal, a mindenevők növényekkel és állatokkal táplálkoznak.

Állatkert
Állatkert

Mik a ragadozók?

A ragadozó állatok legtöbbje, frisse ölt állatot fogyaszt. A legismertebb ragadozók a nagymacskák – oroszlánok, tigrisek, leopárdok, jaguárok és gepárdok – és néhány kisebb macskaféle is. A legtöbb macska egyedül, lesből vadászik. A ragadozók rendjébe tartoznak a kutyafélék, menyétfélék, medvefélék, hiénafélék stb. családok is. Sok vízi emlős, például a cápa és a delfin szintén vadásznak, halakkal és más vízi élőlényekkel táplálkoznak.

Inteligens emlősök:

A leginteligensebb emlősállatok sorrendben

Csimpánz

Gorilla

Orángután

Pávián

delfin

Lenyűgöző adatok a hüllőkről:

A gekkó akár a plafonon is tud közlekedni, mert lábujjain több ezer mikroszkopikus tapadókorong van.Egy dél-afrikai békafajta ebihalutódja háromszor nagyobb, mint a kifejlett példány. Minden más élőlénnyel ellentétben, minél idősebb, annál kisebb lesz.A dél-afrikai esőbéka a földfelszín alatt él, csak akkor jön fel, ha esik az eső. Úszni nem is tud.Általában a hüllő szeme elárulja, hogy az adott fajta nappal, vagy éjszaka mozgékonyabb. Ha a pupillanyílás függőleges és ( a szem közepén lévő fekete pont) a napfényben szinte teljesen bezárul, akkor az állat éjszakai életet él. A kerek fekete pupilla jelentése, hogy nappal aktív a hüllő.