Miért nem ment Hitler Londonba?

1940-ben a németek mindent elkövettek, hogy Angliát kikapcsolják a háborúból. Inváziós fenyegetésüktől azonban a britek nem ijedtek meg. Miközben a Királyi Haditengerészet hatékonyan tartotta vissza a hitleri hadiflottát a német partok közelében, a Királyi Légierő élethalálharcát vívta 1940 őszén a német légierővel, a Luftwaffe-val szemben.

[wp_ad_camp_1]

A légiháború tétje nem kevesebb volt, mint hogy megszerzi-e Hitler azt a teljes légifölényt, aminek fedezete alatt megindulhat a német partraszállás Anglia ellen. Az esélyek kezdetben az angolok ellen szóltak, ezért mindkét fél megtette a szükséges lépéseket az invázióra való felkészülés során. A németek három napon belül 13 hadosztályt akartak átdobni a csatornán, amit további 28 követett volna. Ehhez a haditengerészet mintegy 4000 különféle vízi járművet halmozott föl, köztük sok halászhajót, sőt, csónakot.

Hitler
Hitler

Az angolok is elszántan készültek az invázióra. A polgári védelembe rövid idő alatt egymillió embert soroztak be, bár nagy részüket csak vadászpuskákkal, régi kardokkal, sőt, golfütővel tudták felfegyverezni. Anglia déli részén minden repülőgépek leszállására alkalmas mezőt régi autókkal, téglakupacokkal, akadályokkal szórtak tele, az utakon pedig torlaszokat, útzárakat emeltek. A sietve épült lövészállások, rejtekhelyek idővel bunkerek és titkos raktárak egész hálózatává nőtték ki magukat. Mindeközben Angliában leszereltek minden helységnévtáblát és egyéb útjelzőt. A paranoid közhangulatban a német ügynököknek szinte esélyük sem volt, a legkisebb hiba esetén (például ha élelmiszerjeggyel akartak fizetni egy kávézóban) lecsaptak rájuk és rövid időn belül kivégezték őket. Végül az invázióra nem került sor, mert a németeknek nem sikerült kiharcolniuk a légifölényt.