Magyarország legszebb borvidékei

A bor már az ókori társadalomnak is szerves részét képezte. Jelentős ünnepeken nem maradhatott el a bor fogyasztása, hisz mindig is az emberiség jókedvét próbálta megteremteni. A görög mitológiából Dionüszosz nevét ismerjük, a rómaiaknál pedig Bacchussal találkoztunk.

[wp_ad_camp_1]

Mindketten a bor és a mámor istenei voltak, akiknek tiszteletére nagy ünnepségeket tartottak, ahonnan persze nem hiányozhatott a finom, zamatos bor. A Bibliában is több helyen találkozunk vele, ahol már Jézus is fogyasztott a borból, ráadásul csodát tett, hisz a vizet átváltoztatta borrá. Mindezzel azt próbálta kifejezni, hogy nagyon fontos az örömteli együttlét, amely erősíti az összetartó szeretetet. Egy jó gazda feladata pedig az, hogy minden finomsággal kínálja vendégeit, amihez hozzátartozik a szőlőből készült nedű is. Tanításai során figyelmeztet a mértéktartásra is, mivel a túl sok fogyasztása már erkölcstelen cselekedetnek számít.

Egri borvidék
Egri borvidék

Magyarországon is számos borvidék található, ahol édes, zamatos szőlőt termesztenek, hogy aztán abból elkészülhessen az ízletes mámorító ital. A borászok nagy szakmai tudással rendelkeznek, és olyan borokat készítenek, amelyek más európai országokban is híressé váltak. Sokak kedvence nemcsak hazánkban, hanem külföldön is az „Egri bikavérként ” ismert különlegesség, amely híressé tette Eger városát. Tokajról is elsőként a finom borai jutnak eszünkbe, ahol a meleg éghajlatnak köszönhetően finom, édes borokat lehet kóstolgatni.  Pannonhalmán is sokan megfordulnak, hogy megismerkedjenek a bencések mindennapjaival, akik a tanítás, imádkozás, gyertyakészítés mellett nagyon finom borokat is előállítanak, amit még a miséken is alkalmaznak az áldozás közben. A kiemelt vidékeken kívül még több terület is található, ahol finomabbnál finomabb borok készülnek.

Sok áruház polcain megtalálhatóak és megvásárolhatóak ezek a borkülönlegességek. Érdemes azonban egy kirándulást tenni ezekre a vidékekre, ami egy felejthetetlen élmény lesz mindenki számára.