Biztos mindannyian meg tudjuk nevezni azt az ismerősünket, aki magáról elfeledkezve folyton az orrában turkál, az ízületropogtató munkatársunkat, vagy a fogcsikorgató barátunkat.
Olyan szokások ezek, amelyekkel nap, mint nap szembesülünk és kénytelenek vagyunk elviselni. Legtöbben azonban olyannyira természetesnek tartják ezt a viselkedést, hogy fel sem tűnik nekik, hogy embertársaikat rendkívül irritálja és kellemetlenül érinti. Akár hisszük akár nem, ezen szokásoknak is megvannak a maguk okai, ugyanis sok esetben, amikor nem bunkóság áll fenn, tudattalan viselkedésről beszélünk. Míg egyese megborzonganak a ropogó csontok hallatán, mások előszeretettel űzik ezt a „sportot”, mit sem sejtve ennek egészségügyi hátrányairól, ugyanis ilyenkor könnyen elfolyhat az úgynevezett ízületi folyadék és gyulladás keletkezhet az adott területen. Ennek hátterében stressz, vagy akár olyan félelem is állhat, amelyet maga az egyén sem realizál. Az orrtúrás általában a gyerekek körében a legelterjedtebb, vannak azonban olyan emberek, akiknél ez a folyamat szokássá válik, és felnőtt koruk ellenére sem képesek elhagyni.
Ezt kiválthatja valamilyen neveltetési hiba, vagy esetleg kontrollt vesztett állapot következménye is lehet, amely esetben az egyén bár tudja, hogy nem illő, amit tesz, mégis megfeledkezik magáról és előáll a korábbi beidegződés. Ha a rossz szokás stresszhelyzetben jön elő, szinte biztos, hogy szorongás váltja ki. Az állandó, kóros körömrágást komoly lelki problémák jelzőjeként is felfoghatjuk, mely sokak által a szorongás megszüntetésére használt „módszer”. Bár kellemetlen lehet ilyen emberek környezetében élni, sosem tudhatjuk, hogy náluk épp mi váltotta ki ezt szokást.