Hogyan védekezzünk a kullancsok ellen?

A kullancsok nagyon veszélyek lehetnek az emberre nézve, ugyanis számos kórokozót hordoznak magunkban, melyek az embert is megfertőzhetik. Ám egy kis odafigyeléssel könnyedén elkerülhetjük a ránk leselkedő bajt.

[wp_ad_camp_1]

A kullancsok tulajdonképpen vérszívó ízeltlábúak, akik számos állatfaj, de elsősorban madarak, emlősök és kisebb arányban hüllők is jelenthetik számukra a gazdaszervezetet. Európa legnagyobb részén, így Magyarországon is a közönséges kullancs található meg. Ám ez közel sem olyan közönséges, ugyanis számos kórokozót, illetve fertőzést terjeszthet. Melyet vérszívás során adhat át az áldozata számára, akik lehetnek állatok vagy emberek egyaránt. Leggyakrabban Magyarországon a Lyme kór és a kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás fordulhat elő. Hazánkban legjellemzőbben kettő aktivitási csúcsot figyelhetünk meg, ezek a következők: március végétől június elejéig, illetve egy kisebb csúcs jelentkezhet még szeptemberben is. A kullancsok ma már mindenhol ott vannak parkokban, játszótereken, stb. A kullancsokra jellemző, hogy fűszálak vagy levelek végen kapaszkodnak meg és várják az alkalmas pillanatot arra, hogy az arra járó tollazatába, bundájába ruházatába fel bírjon kapaszkodni.

Kullancs
Kullancs

A közönséges kullancs a legnagyobb számban sűrű aljnövényzetű erdőkben és bokros-fás területeken fordul elő, ám városi parkokban sem meglepő a jelenlétük. Különféle vérszívók és kórokozók ellen számtalan módon védekezhetünk. Ilyenek lehetnek a riasztó szerek, melyeket vagy a ruhánkra, vagy a bőrünkre kell juttatni. Továbbá célszerű túra során világos ruhát viselni, hiszen akkor könnyebben észre vehetjük a sötét színű kullancsokat. Amennyiben más belénk ment a kullancs, akkor a legfontosabb, hogy minél előbb eltávolítsuk. Mivel így kisebb az esélye, hogy több kórokozót juttat belénk.