Hogyan ne ismerkedjünk?

Sokan sokfélét tudnának mesélni a különböző ismerkedési módszerek, a csábítás művészete és a hódítás költészete kapcsán. Ezen a téren a hölgyek némileg előnyben vannak, hiszen – huszonegyedik század ide, vagy oda –, a férfiak még mindig többször próbálnak meg úgymond „bevágódni” a nőknél, mint fordítva. Sokan azonban valamiért mégsem járnak sikerrel.

[wp_ad_camp_1]

Ilyenkor veszi kezdetét általában az önostorozás, majd pedig az önutálat, az illetőnek ugyanis sokszor meggyőződése, hogy azért vall folyamatosan kudarcot a szerelmi életében, mert a külseje egyenesen rémisztő! A valóságban azonban a nők a legtöbb esetben valami teljesen mástól ijednek meg igazán, ez pedig nem más, mint a sok megkopott, átlátszó csajozós szöveg! Ne essünk tévedésbe, a hölgyek is gyakran alkalmaznak olyan praktikákat, amilyeneket a férfiak szoktak, azonban a példa és az egyszerűség kedvéért, maradjunk most a klasszikus felállásnál, amikor a fiú próbálja meghódítani a lány szívét! Az egyik gyakori technika nem más, mint a tükrözés, vagyis a másik mozdulatainak le-utánzása! Ezzel csupán annyi a gond, hogy a tükrözésnek mindig egy öntudatlan dolognak kellene lenni, amely azonban a jó figyelő számára sok-mindent elárul.

Ismerkedés
Ismerkedés

Ha viszont valaki szándékosan kíséreli meg utánozni a másikat, az bizony nagy eséllyel igencsak furcsán fog elsülni, egy idő után pedig szerelmünk tárgya kifejezetten feszélyezve érezheti magát, amikor azt látja, hogy minden rezdülését pontosan lemásoljuk néhány másodpercnyi késéssel! Ugyanígy, felejtsük el a bólogató János üzemmódot is! Ha a lány elmondja, hogy melyik a kedvenc együttese, a fiúnak igazán nem kéne azt hazudnia, hogy az ő szívének is az adott banda a legkedvesebb!

Ha valaki mindig mindenben egyetért velünk, az egy idő után zavaró és gyanús lesz, a szándékai pedig teljesen nyilvánvaló válnak! Az ellenkező nem képviselői innentől kezdve képtelenek lesznek komolyan venni az illetőt, aki így nemcsak bólogató Jánossá válik, hanem szánalmas bohóccá is! A gyenge akaratú, könnyen befolyásolható emberekkel ritkán terveznek hosszútávú kapcsolatot, a sunyi, alamuszi egyének viszont idővel szintén lebuknak! Ha tehát meg akarunk hódítani valakit, legyünk mindig önmagunk, a tettetés, a hazudozás ugyanis kifejezetten kiábrándító tud lenni mindenki számára, kortól és nemtől függetlenül!