Ha nyaralás, akkor irány Görögország!

Görögországban adott a csodás napsütés, a homokos tengerpart, a számtalan szórakozási és kikapcsolódási lehetőség, valamint a több ezer éves kultúra nyomaival való találkozás. Mindezen okok miatt a hazai turisták egyik igen kedvelt célpontja. Az ország bármely részére is látogatunk, két dologban bízhatunk, mégpedig abban, hogy jó időt fogunk ki, ugyanis áprilistól késő őszig tombol a nyár, a másik pedig, hogy akár az Égei-, akár a Ion-, akár a Földközi-tenger partjára utazunk, egyaránt csodálatos tengerparton tölthetjük a nyaralásra szánt időt.

[wp_ad_camp_1]

Görögországban a víz mindenhol kristálytiszta, a strandok pedig mindenütt kényelmesek és tiszták, rengeteg a különféle sportolási lehetőséggel, de persze találunk eldugott kis öblöket is, ahol a maga természetességében, akár a civilizáció zsúfolt tömege nélkül is érezhetjük a tengert.
A szárazföldre jellemzőbb a homokos partvonal. Ilyen például Chalkidiké, a Peloponneszosz-i félszigeten Tolon vagy Paralia.

Görögország
Görögország

A csodás szigetek által szinte külön világot ismerhetünk meg. Korfun a sok száz évre visszanyúló hagyományokat, a hagyományokat őrző kis falvakat ismerhetjük meg; a legnagyobb sziget, Kréta változatos növényvilágot kínál, ahol a narancs ültetvényektől a cédrus és pálma erdőkig minden megtalálható. Itt van még Rodosz is, Héliosz Napisten szigete, ahol a város Óvárosát az UNICEF a világörökség részévé nyilvánította, oly hűen őrzi az ókor csodálatos világát.

Az ország minden területén vannak látványosságok, mint Athén építményei vagy a Meteorák, de megismerhető a Delphoi jósda is, avagy Apolló temploma, ami zarándokhellyé vált a jósoltatni vágyók körében. Említést érdemel még Thesszaloniki, ami a második legnagyobb városa Görögországnak. A különleges görög zenét és rendkívül ízletes konyhájukat a görög esteken lehet talán legjobban megismerni, ezeket nem szabad kihagyni!