Gyógyteákról, amit tudni kell

A világon a víz után a tea számít a legtöbbet fogyasztott italnak. Sokan úgy gondolják, hogy tea elkészítése gyerekjáték, ám, ha igazán különleges íz világú és hatóanyagokban gazdag teát szeretnénk, akkor az nem is olyan egyszerű.

[wp_ad_camp_1]

Rögtön az elején érdemes letisztázni, hogy mit is nevezhetünk teának. Teának csakis azt az italt nevezhetjük, amely szigorúan csakis a teacserjéből készült. A feldolgozásától függően, több mint 3000-féle teát különböztethetünk meg. Három fő teacsoportot különböztethetünk meg: a zöld teát, amely nem fermentált, fajtától függően zsenge levelekből és hajtásokból készül. A következő az Oolong tea, amely félig fermentált, és érett hajtásokból állítják elő. A fekete tea pedig teljesen fermentált, és általában két rügyből és egy levélből álló hajtás az alapja. Továbbá megkülönböztetünk még, fehér, sárga és Pu-Ert teákat is. A teázás eredetileg japánból származik, ahol igazi teaceremóniákat tartottak krikett mérkőzések közben.

Gyógytea
Gyógytea

A gyógyteák készítésénél legjobban arra kell figyelnünk, hogy némely gyógynövényeket forráznunk kell, vannak melyeket áztatnunk és vannak melyek elég csak hideg vízben áztatnunk. A gyógynövényeket mi magunk is beszerezhetjük erdőkben, mezőkön, ám mindig szem előtt kell tartanunk, hogy tiszta vegyszermentes helyekről gyűjtögessünk. Amennyiben Herbáriákban vásároljuk meg őket, akkor mindig az adott teához tartozó utasítás szerint járjunk el. Csakis, akkor tudják legjobban kifejteni a hatásukat, ha kellő alkalmazással kezeljük őket. A gyógyteákat midig frissen és kortyonként kell fogyasztani. Továbbá amennyire csak lehet kerüljük el cukor és az édesítők hozzáadását. A teák nagyon jó hatással lehetnek a szervezetünkre, azon belül is a májunkra és vesékre.