Egyre népszerűbbek a vegán ételek!

A húsmentes táplálkozás mellett évről-évre sokan döntenek. Vannak, akik egyszerűen nem szeretik a húst, mások az állatok védelmére hivatkozva kerülik az állati eredetű táplálékokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyen módon is teljes értékű, és persze nagyon ízletes lehet a táplálkozás.

[wp_ad_camp_1]

A vegán ételek esetében tulajdonképpen a vegetarianizmus egy fajtájáról van szó, melyek nem csak húsoktól, de tulajdonképpen mindenféle állati eredetű ételtől mentesek. Az irányzat követői nem fogadják el a szőrméből, állatbőrből, selyemből vagy gyapjúból készült ruházatot sem, és végül is egyfajta életszemléletet jelent az egész hozzáállás számukra. Az angol Donald Watson alapította az első vegán társaságot, és az 1960-as évek után egyre többek körében világossá vált, hogy a kizárólag növényi eredetű ételek fogyasztása tulajdonképpen a történelem során már sokszor jelen volt. A vegán ételek nem csak hústól, de tojástól, sajttól és tejtermékektől is mentesek. Ez utóbbi kapcsán sokan vannak, akik laktózérzékenység miatt választják ezt az étkezési módot.

Vegán étel
Vegán étel

Egyes vélemények szerint a húsok és a tejtermékek elhagyása a vashiánytól kezdve a kalcium hiányáig számos betegséget is okozhat. Ezt azonban megcáfolja a távol-keleti konyha, ahol szintén tej nélkül főznek, mégis rendkívül magas az átlagéletkor. Ugyanakkor a kalcium például szezámmaggal, mandulával, és egyes zöldségfélékkel is pótolható. A fenséges ízekről sem kell lemondaniuk a vegán ételek szerelmeseinek, hiszen a zöldséglevesek, a minestrone leves, a paradicsomos káposzta csak néhány olyan finomság, amelyet egyébként azok is előszeretettel fogyasztanak, akik a hagyományos étrend követői. Az izgalmas fűszerek, a változatos alapanyagok lehetővé teszik, hogy soha ne legyen unalmas akkor sem az étkezés, ha az ennivaló teljesen mentes az állati eredetű alapanyagoktól.