Belefásult a munkába? – Mutatjuk mennyi szabadság jár Önnek!

Felkel, munkába megy, dolgozik, majd haza megy, lefekszik és másnap kezdődik újra ugyanaz a monoton mókuskerék. Az ember könnyen belefásulhat, ha nincs megszakítás, így időnként fontos kiszakadni a szürke hétköznapokból.

[wp_ad_camp_1]

Szabadság kalkulátor segítségével Ön is könnyebben meg tudja állapítani hány nap szabadság jár Önnek. A szabadságot minden naptári évben a Munka Törvénykönyve alapján számítják és több tényezőtől is függ, hány napot tud a munkahelytől távol tölteni. Ilyen tényezők például a dolgozó életkora, a ledolgozott munkanapok az évben ezenkívül a munkában töltött évek számát is figyelembe kell venni. A szabadság alapszabadságból áll, mely egységesen húsz nap, ugyanakkor ehhez még hozzájönnek a pótszabadságok, amely napjai számos tényezőt tekintve állnak össze. Más szabályok vonatkoznak azokra a munkavállalókra, akiknek tizenhat évnél fiatalabb gyermekük van, mint a gyermektelen dolgozókra. Ugyanakkor a gyermekek száma is befolyásolja mennyi pótszabadságra jogosult a szülő.

Szabadság kalkulátor
Szabadság kalkulátor

Természetesen meg kell említeni a szülés előtt álló anyákat is, hisz őrájuk megint csak más szabályok vonatkoznak. Fontos tudni, hogy az ő szabadságukból négy hetet, úgy kell megadni, hogy az a szülés várható ideje elé essen. Ezenkívül, bár kevesen tudják, de az apa is kaphat ebben az esetben szabadságot. Természetesen bizonyos élethelyzetek, munkakörök megkövetelik, hogy az ember több időt kaphasson távol a munkától, vagyis még plusz pótszabadság járjon az illetőnek. Ha utána néz a 2019 – es év munkaszüneti napjainak, akkor elé vagy mögé helyezve, könnyedén meghosszabbíthatja a pihenésre szánt időt. További információkért látogasson el a pontosido.com weboldalra.