Befolyásolja-e a mellméret a mellrák kialakulását?

Kutatók a DNS vizsgálata során találtak olyan géneket, melyek meghatározzák a mellméretet. Ezek a gének a vizsgálatok szerint nagy valószínűséggel a mellrák kialakulásának esélyét is befolyásolják. A betegség kockázatát természetesen számos egyéb faktor is növelheti, ezért a kutatók óva intenek attól, hogy végleges következtetéseket vonjunk le az eredményekből.

[wp_ad_camp_1]

16 ezer nő bevonásával végeztek vizsgálatokat, melyek azt mutatták, hogy a nagyobb mellű nőknél gyakoribb volt a mellrák kialakulása. Ennek hátterében feltehetően az ösztrogén hormon áll, ami egyaránt képes növelni az emlőmirigyeket és a daganatokat is.

A kutatók szerint a mellméretet meghatározó géneknek nagy jelentőségük van a mellrák kialakulása szempontjából is. Gondolhatnánk, hogy a nagyobb mellben nagyobb hely jut a daganat kifejlődésének is, de az összefüggés ennél jóval bonyolultabb.

Mellrák
Mellrák

Önmagában a genetikai tényezők nem magyarázzák a rák kialakulását, ugyanakkor az biztos, hogy szerepet játszanak benne. Összesen 29 olyan génvariációt találtak, melyek kapcsolódnak a mellmérethez és a mellrák kialakulásához is. A kutatás azonban csak az első lépés volt ahhoz, hogy többet megtudjunk erről a betegségről.

Ráadásul ez a vizsgálat nem teljeskörűen megalapozott, hiszen a mellméret megállapítása “bemondásos” alapon történt, azaz a résztvevőket nem mérték le, hanem saját maguk adták meg méreteiket. A kutatók szerint már a precízebb mérés is közelebb vihetne a mellrák kialakulásának megértéséhez.