Aki sok lájkot kap tovább él

Manapság a közösségi média egyre nagyobb teret hódít magának, és kevés olyan mai fiatal van, akinek nincs instagramja, twittere, vagy legalább facebookja. Ezek közül kétségtelenül a facebookozás veszi el a legtöbb időt, és a kutatók most e között, és az élettartam hosszúsága között figyeltek meg összefüggéseket. Végül azt állapították meg, hogy minél aktívabb valaki a közösségi médián, annál tovább élhet.

[wp_ad_camp_1]

Mióta a legtöbb időt a számítógépünk vagy a telefonunk előtt facebookozva töltjük, a kutatók is egyre kíváncsibbak lettek arra, hogy ez milyen hatással van az életünkre. Bár eleinte azt állapították meg, hogy ha túl sok időt töltünk a facebookon, akkor akár depressziósak is lehetünk, most viszont ennek az ellenkezőjéről rántották le a leplet. Egy szaklapban publikált tanulmány szerint azok, akik pozitív visszajelzéseket, vagyis lájkokat és pozitív kommenteket, több jelölést és üzenetet kapnak, azok akár tovább is élhetnek, hiszen az aktív online élet, éppen annyira pozitív hatású, mint az offline élet. A kutatást egy kaliforniai csapat végezte, akik 12 millió alanyt választottak ki erre a 21-71 év közötti korosztályból.

Like
Like

A kaliforniai egészségügyi hivatal összevetette a facebookozók és nem facebookozók adatait és később ebből következtettek. Arra jöttek rá, hogy akinek sokkal kiterjedtebb a hálózata a közösségi oldalak világában, az tovább fog élni annál, mint akinek kevesebb barátja van a facebookon. A legjobb persze az, ha online életünk és offline életünk egyaránt színes és gazdag. A tanulmányt három egyetem és egy állami szerv is elfogadta, bár a The New York Times szerint ezek az adatok nem megbízhatóak és korlátozottak, hiszen csak a facebookot tesztelték, és csak egyetlen államban, így talán ezek a feltételezések nem húzhatóak rá az egész emberiségre.