A Segway

A Segway egy kétkerekű, önegyensúlyozó, elektromos meghajtású jármű, mely segítheti az ember helyváltoztatását. Ezt a járgányt, Dean Kamen amerikai mérnök találta fel és jelenleg is folyik a gyártása Amerikában.

[wp_ad_camp_1]

Megjelenésére sokat kellett várni, amit nagy beharangozások előztek meg. 2001-ben mutatták be először, New York-ban. Később, ennek az eszköznek a technológiai elve alapján, már egyre több helyen kezdték el gyártani, legnagyobb számban a Távol-Keleten. A köznyelvben, minden ilyen hasonló járművet Segway-nek neveznek. Bekapcsolt állapotban a kerekek közt elhelyezett elektromos motorok tartják függőleges helyzetben és egyensúlyban az eszközt. Az egyensúly megtartását és az irányítást a motorokon keresztül, két beépített számítógép végzi, amik giroszkópok és egyéb szenzorok segítségével másodpercenként, több mint, százszor korrigálják a pozíciót. Két elektromos motorjával 20km/h sebesség elérésére képes. A vezető testsúlya előre vagy hátrahelyezésével, illetve a kormány jobbra vagy balra döntésével irányítja az eszközt.

Segway
Segway

Használata sokkal könnyebben elsajátítható, mint például a kerékpárnak. Bármely korosztály kedvenc közlekedési eszköze lehet. Feltöltés után, akár harminc kilométer utat megtehetünk vele. Rendkívül sokrétű a felhasználási területe. Használhatjuk a közlekedésben, a mozgássérültek mobilitására, különféle munkákhoz és a turizmusban, például a városnézések alkalmával. A rendőrök és a biztonsági őrök, előszeretettel alkalmazzák a járőrözések során. A Segway Magyarországon, nem minősül járműnek, gyalogosnak tekintendő. Közlekedhetünk vele a járdán, sétálóutcákban, parkokban, kerékpárúton, de ezek hiányában még a közúton is. Könnyen, fáradtság nélkül eljuthatunk vele bárhová.