A mérgező kapcsolat hatása a későbbi kapcsolatokra

Ha valaki toxikus kapcsolatban él, akkor annak jelei nem múlnak el, a későbbiekben is megmutatkoznak a következő kapcsolatokban. A párkapcsolatok hatnak ránk, nyomot hagynak a lelkünkben ezt kár is tagadni. Van, ami jobban, van, ami kevésbé. A mérgező párkapcsolat pedig különösképp változásokat idézhet elő az egyén viselkedésében.

[wp_ad_camp_1]

Például, akit egyszer már megcsaltak, az később sokkal gyanakvóbb lesz, de az is elképzelhető, hogy az új partnert nem engedi magához közel, nehogy újabb sérülést szerezzen. Ha toxikus kapcsolatban élt az illető, akkor az még inkább hatással van rá. Ha a partner mindent magára vesz és nagyon intenzíven reagál, akkor az az érzelmi bántalmazás lehet egy korábbi kapcsolatban. Egy toxikus kapcsolatban a mérgező partner általában elhiteti a másikkal, hogy nélküle semmire sem képes, értéktelen. Ennek következménye az önbizalomhiány és a „nem vagyok elég jó” érzés.

A toxikus viszony egyik velejárója, hogy az elszenvedő fél csak nagyon nehezen nyit mások felé, különösen szerelmi kapcsolat terén. Ez igaz a fizikai és érzelmi téren is. A korábbi mérgező kapcsolatban elképzelhető, hogy a toxikus fél elhitette partnerével, hogy mindennek ő az oka. A partnerben ez mélyen nyomot hagy és sűrűn bocsánatot fog kérni a legkisebb apróságokért, de még azért is, ami önhibáján kívül történt. A gyanakvó viselkedés is árulkodó jel lehet, hiszen a sérült partner ekkor minden apró kedves gesztusban a mögöttes szándékot keresi vagy azt, hogy a partner mit vár el a kedvességért cserébe. A megoldás minden esetben az őszinteségben rejlik, el kell mondani a partnernek mi történt a múltban. Bármilyen fájó is meg kell nyílni előtte és tudatosan dolgozni a változáson. A kapcsolat csak így lehet működőképes.