A hal hatásai a szervezetre

Vannak olyan ételek, amelyek nagyon egészségesek ugyan de kevesen fogyasztják rendszeresen. Ilyen például a hal is, amit hazánkban az emberek ugyan fogyasztanak, de körülbelül két és fél hetente egyszer. Annak ellenére, hogy Magyarország vízrajzi és klimatikus adottságai miatt jó a haltermés, mégsem esznek az emberek gyakrabban halat.

[wp_ad_camp_1]

A hal hatásai az emberi szervezetre számos szempontból pozitívnak mondható. Először is tudni kell, hogy a halak kevés koleszterint tartalmaznak, és nagy mennyiségben található bennük a szervezet számára nagyon fontos jód, fluor, foszfor, szelén, kálium, kalcium, vas. Mindezek mellett nagyon gazdagok A-, D-, B2-, B6, és B12- vitaminokban. Az omega3 zsírsavak egyik jelentős forrásai a halhúsok és ezekről a zsírsavakról bebizonyították, hogy csökkentik a szívroham kockázatát. Érdekes de igaz tény, hogy azokban az országokban, ahol a halfogyasztás nagyon gyakori és szinte minden nap esznek halat az emberek, ott ritkább a mellrák előfordulása is. A statisztikák azt is igazolják, hogy a nagy halfogyasztó országokban élők között sokkal kevesebb a szívbeteg.

Hal
Hal

Ahogy az már a fentiekben említésre került, a hal gazdag A- és D- vitaminokban is, melyek segítségével a szervezet képes semlegesíteni a szabadgyököket és növelni a betegségekkel szembeni ellenálló képességet, erősíteni az immunrendszert. Ahogy más ételeknél, úgy a halak esetében is fontos szempont, hogy hogyan készítjük el. Fontos tudni, hogy egy a sovány halnak is magasabb lesz a zsírtartalma ha panírozzuk és olajban sütjük, azzal szemben ha megfőzzük. A sütés és főzés mellett a telítetlen zsírsavtartalom tulajdonképpen nem csökken, illetve a halolajokat nemcsak a friss halak tartalmazzák, hanem a feldolgozott haltermékek is. Hazánkban a telítetlen zsírsavakban leggazdagabb édesvízi halak a pettyes busa és a kecsege.